ISKOLA ÉS ÓVODA

naptár         elérhetőségek            jelentkezési lap

ISKOLA

Miért van magyar iskola Bernben?

A magyar nyelv ápolására, hazánk történelmének, földrajzának, irodalmának megismerésére ad lehetőséget a berni magyar iskola. Szeretettel várjuk mindazokat az iskolás korú gyerekeket, akik szívesen tanulnának többet – játékos formában – Magyarországról, magyarul. Iskolánk átlagosan havonta kétszer, szombat délelőttönként 10 órától 13 óráig tartja foglalkozásait Zollikofenben, a Sekundarschule tantermeiben.

Fontosnak tartjuk, hogy a magyar nyelvhez, kultúrához kötődésük erősödjön. Gyermekeinknek legyen anyanyelve, és ezt a lehető legjobban megtanulják, a saját életkori szintjükön jól beszéljék. Ez nagy segítséget nyújt nekik a későbbi tanulmányaik során. Abban, hogy az új ismereteknek legyen „hová” kapcsolódnia, legyen „mihez képest” újnak lennie. Hiszen az anyanyelvre, mint szilárd alapra építik rá az első idegen nyelvet, amelyet később anyanyelvi szinten fognak beszélni.

Iskolánk célja, hogy egy erős közösséget kiépítve, a különböző tanulmányi igényeket kielégítve, játékos formában vezesse be gyermekeinket a magyar nyelv rejtelmeibe. Így természetes dolognak veszik tanulóink, ha óráinkon előkerül, például az Alkoss egy szót társasjáték, a Szó dominó, a diavetítő (otthonról hozott mesefilmekkel, amiket először még nekünk is az anyukánk olvasott), a Betűnyomda, Szó-Kép memóriakártya vagy a LOGIKO anyanyelvi fejlesztő lapjai.

Az első 4 osztály legfontosabb célja, hogy a gyerekek megtanuljanak magyarul olvasni és helyesen írni, amit részben magyarországi tankönyvek anyagai és témái alapján tanítunk. A 3-4. osztályban kiemelt szerepe van a fogalmazásírásnak, és az ehhez kapcsolódó nyelvtani szabályoknak, de szókincsbővítés céljából környezetismereti témák is előkerülnek. Ezt színesítjük a magyar ünnepkörök, népi játékok megismertetésével, népdal-énekléssel, kézműves foglalkozásokkal.

5. osztálytól kezdve a magyarországi tananyag legfontosabb, csak magyar vonatkozású témáival is ismerkedhetnek a diákok, így magyar irodalmat, történelmet és földrajzot is tanulhatnak az egyéni igényeikhez és a rendelkezésre álló időkerethez mérten.

 

Iskolánk és óvodánk tandíja az első gyermeknél 220 CHF/félév, további testvéreknél 150 CHF/félév.

Az érdeklődő gyerekeket akár tanév közben is szeretettel várjuk egy próbanapra!

Osztályok és tanárok:

Kádár Kinga és Hornai Zóra (óvoda – Ebihalak)

Pataki Mónika (1. osztály – Kiscsibék)

Eberhardt-Boda Szilvia (2.osztály – Mókuskák)

Kurucz Barbara (3-4. osztály – Papagájok)

Peller Nóra (5-6. osztály – Sasok-Flamingók)

Jelentkezés:

iskola@bernimagyarok.org

Jelentkezéssel kapcsolatos kérdésekben kérjük forduljanak Eberhardt-Boda Szilviához (úgy az iskolába, mint az óvodába jelentkezők).

Eberhardt-Boda Szilvia
+41 79 932 93 15

ÓVODA

Havonta kétszer szombaton 10-13 óráig.

Olyan gyerekeket várunk szeretettel, akik július 31-ig betöltötték a 4. életévüket.

Bár külföldön élünk, a nemzeti értékeink ismerete, ápolása különösen fontos számunkra. Személyiségünk és tulajdonságaink fontos részét képezi a 4-5. életévben megszerzett tudásunk, ismereteink, hogy mennyire kötődünk anyanyelvünkhöz és kulturális örökségünkhöz.

A magyar óvoda leghangsúlyosabb törekvései:

  • a magyar nyelv elmélyítése
  • hagyományaink ápolása
  • magyar ünnepkörök megismertetése

szerető környezetben, biztonságot nyújtó légkörben.

Foglalkozások:

  • gyermek-, ill. népijátékok
  • alkotótevékenységek
  • mondókák, népdalok tanulása
  • sok-sok mese és zene

Jelentkezés:

ovoda@bernimagyarok.org

Jelentkezéssel kapcsolatos kérdésekben kérjük forduljanak Eberhardt-Boda Szilviához (úgy az iskolába, mint az óvodába jelentkezők).

Eberhardt-Boda Szilvia
+41 79 932 93 15

Látogass el Facebook oldalunkra:

Kedves Látogatók!

Szeretettel várunk minden támogatást, adományt az alábbi számlaszámra:

Name: Ungarische Schule + Kindergarten Verein
Kontonummer: 15-76714-5
IBAN: CH11 0900 0000 1507 6714 5